Bővült a blogtestvér* kategória. Úgy képzelem, azok kerülnek ide, akik egyrészt ismernek, tudják, hogy ki vagyok, én is ismerem őket, és elsősorban nem az köt össze bennünket, hogy mindannyian blogot írunk, és néha elolvassuk egymást. Persze az is.
A kategórián belül további bővülés várható, ahogy egyre kevésbé leszek boldog attól, hogy másnak néznek, talán olasznak vagy töröknek, középiskolásnak vagy családanyának, unatkozó irodistának, akinek nincs jobb dolga.
Naiv vagyok? Végül is megtörténhet, hogy csak a blog van és nincs semmi más. Amikor az ember egy buli kellős közepén hirtelen undorral néz végig félig üres (figyelem! a pesszimizmus jele) poharakon, és sürgető vágyat érez, hogy a valóságba visszatérjen, a képernyő és billentyűzet elé, ahol minden megnyugtatóan ismerős
és funkcionális
akkor hiába keresi a letisztultságot hideg kisvárosi hajnalon, blokknegyedben, erdőben, sok a zavaró részlet, ásítás, üvöltés, szavalás és suttogás, nincs más hátra, várni kell. Szerencsére a napsütéssel minden elmúlik.
*a kifejezést Rékutól csórtam, remélem, nem harax. Public domain or fair use?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
ismerlek, asszem :D
a fenébe, pedig le akartalak tagadni! :D
Persze, hogy szabad! Az is csak egy szó... Plusz lehet, hogy nem én írtam le először.
Megjegyzés küldése