Kavics elgurulna

kövisára pályázatára

Kavics elgurulna
…de a kövek útját állják


istenem, már megint túlságosan jóhiszemű voltam, megbíztam valakiben, pedig nem kellett volna, ez a rohanás és kapkodás kikészít, eltompítja az emberismeretet, amit pedig évtizedek alatt illene felhalmozni, őrizgetni, netán továbbadni. Kücsük is olyan kicsit, mint én, sértődékeny, befolyásolható, szeszélyes és rendetlen, nehéz velünk együttélni, talán ezért sem szeret hazajönni, két egymásnak feszülő jóakaratból nehezen sül ki bármi jó. Féltem, hogy elront valamit, amit később, bármennyire is igyekezne, nem tudna helyrehozni, és odajut, mint én, keletiboszorkány: miért is nem mentem szövőnőnek?! A pillanatok, amikor mindent, amit választottam, semmissé tennék, mindennél borzalmasabbak. A megbánás pedig azt is elszürkíti, ami jó és szép volt. Álmomban néha előjönnek ragyogó emlékek, olyankor nagyon jó. A nap pedig a mindennapi tevés-vevéssel telik, munka délelőtt, pluszmunka délután és este, a mindennapi aggodalmak sem maradnak el: az öregek, akik már lassan gyerekek, és a gyerekek, akik már nem is gyerekek, és nem törődnek egymással, egyik erre, másik arra, havonta egyszer ha beszélnek egymással telefonon... És mégis, boldog vagyok, és hálát adok neked, Istenem, hogy egészségesek vagyunk, és bocsáss meg, ha gonosz vagy rossz vagyok azokkal, akiket szeretek, vagy akikért felelősséggel tartozom