Valami nagy össznépi összeröffenés, kint a zöldben, feketetói vásár keresztezve egy bükki majálissal, és ott vagy te, szőkén, vidáman, kirobbanóan boldogan a családoddal, gyerekeddel és férjeddel és kutyáddal, körbetáncoljuk egymást, a hajad meglepően üzletasszonyos, kicsit amolyan lenyalt Tanno-frizura, enyhén férfias is, de talál hozzád, én persze kimondom, szörnyű, miért vágattad le, visszavágsz, hogy nekem viszont túlságosan lenőtt, nem áll sehogy, és azzal csak nézzük egymást és örülünk
A következő álomban fiú vagyok, tíz-tizenkét éves, egy banda tagja, az erdőket, hegyeket és völgyeket járjuk, keresünk valamit, kincset, kalandot, van egy kisgyerek, nem tud velünk jönni, a szülei leláncolták, mint egy kutyát, a bokáján van a lánc, azt hiszem, nagyon erős, pedig kisebb és fiatalabb, mint mi - nem szabadítjuk ki, pedig szeretné, otthagyjuk, megyünk tovább, a következő képkockában a bokáját övező pánt eltörve hever a porban,
nem tudom, mi történik, eltelik több évtized, már férfi vagyok, ugyanabban az erdőben találom magam, négy, bozóttal szegélyezett ösvény kereszteződésénél állok, a hegycsúcsra vezető ösvényt nézem, azon szeretnék elindulni,
tudom, már jártam azon az ösvényen, autóval,
sáros, agyagos a föld, fölötte és mellette fenyőfák, az egész ösvény nagyon meredeken felfele vezet és teljesen sötét, alagútszerű, benövik a fenyőágak, a fenyőalagút mennyezete is sáros, az ágak az arcomba csapnak, ahogy közeledem, a nap erősen süt, de ahogy a fejem az ágak árnyékába kerül, hirtelen minden tiszta és egyértelmű és félelmetes,
el kellene indulnom felfele, de félek, orromban a fenyőillattal visszalépek,
félek, hogy rámomlik az egész fenyőhegy, maga alá temet és nem kapok majd levegőt,
hirtelen cuccos piros autóban vagyok, kívülről figyelem magam, ahogy hátramenetbe kapcsolok és kerékcsikorgások közepette elporzok a baloldali ösvényen
egy házhoz érkezem, ahol találkozom valakikkel, de teljesen lényegtelen, gépiesen üdvözlöm őket, mert nem érdekelnek, csak a fenyőalagútra tudok gondolni, érzem, hogy vissza kell majd oda mennem, és nem kocsival, hanem gyalog elindulni rajta, fel
az utolsó gondolatom, mielőtt felébredek, hogy igen, majd a következő álmomban megteszem
2007. 05. 16.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

2 megjegyzés:
Ez nagyon tetszik, főleg ahogyan kezdődik. Muszáj volt bekattintanom:) Még írjál sok ilyet!!!!
hát, ez nem teljesen tőlem függ:) nincsenek minden nap olyan intenzív képi világú álmaim, amire két nap után is képes vagyok emlékezni
Megjegyzés küldése