könyválom

levelet kaptam, saját zöld leveleskönyvemben lapozok, ahogy fordítok, egy-egy oldalon növényzet, folyondár, bokrok, sőt fák

minden kettős oldal: belépés a szó szoros értelmében egy újabb kertbe

ha már eleget gyönyörködtem, szélben hullámzó fűszálak eleget cirógatták a bokám, s inkább egy erdőbe vágyom, szúrós tűlevelek, sötét fenyves közé: fordítok

szakadás

egy férfi beszél hozzám, kortalan, tanítómester-szerű, hív, menjek. közben mocorog és beszél hozzám a kedves, álmon kívül, tudom, hogy megvárna, míg én beszélgetek, mégis, mintha visszaszívna a valóság, hiába akarok a férfi után menni, eltűnik, csipás szürkeség marad utána. és az ébredés. és az érzés, hogy valamit elmulasztottam.

Választás előtt

Azért olvasom rokonszenvvel és értem meg mélyen a vívódásait (legalábbis értelmezem a magam számára és lefordítom), mert valami hasonló zajlik bennem, csak nem tudtam, illetve tudom ennyire jól kifejezni. Most csak igyekszem a saját személyes szempontjaimat megfogalmazni, 5 deci bor és egy csomag cigi után.

Kényelmetlenül érzem magam és meghatározhatatlan bűntudat tölt el, ha valaki "a másik pártot", az arra szavazókat szidja, általánosít, a maga igazát helyezi mindenek fölé. Riasztanak a dogmatizmusba hajló megállapítások, riasztanak az olyan elkötelezettek, akiket csak a szűk csoportérdek hajt. Mindkét "táborban" (remélem, az idézőjel fennáll, és csak a választások idejére korlátozódik ez a fajta, Magyarországon már keserűen tapasztalt szembenállás és gyűlölködés) vannak ismerőseim, barátaim, sőt rokonaim. Képtelennek érzem magam elköteleződni bármilyen irányban, és nem érzem azt, hogy ezt - nevezzük döntésképtelenségnek vagy kényszeres függetlenségnek vagy egész egyszerűen konfliktuskerülésnek - bárki is tiszteletben tartaná.

Hermész, a kibékítő, az üzenethozó, a tárgyaló, a diplomata, a ravasz, a mindenkivel-a-hangot-megtaláló akarok lenni, és pont az ellenkezője történik. Persze vannak részletkérdések, amiben hol az egyik, hol a másik "oldal" szövetségesre lel bennem - amikor ártatlanok meghurcolásáról, rágalmazásról, gyűlöletbeszédről, korrupcióról vagy bármilyen természetű igazságtalanságról van szó. De azonnal közellenség leszek az ártatlanok meghurcolói, a rágalmazók és korruptak védelmezői, a gyűlöletet szítók szemében. Nincs közös pont ezentúl. Nincs párbeszéd. Nincsenek érvek. Személyeskedés van.

Annyira patetikus a közös jót emlegetni.

Faszkivan.

nincs veszély,

kefélj, csiga! (kispál után szabadon)

SP-avatar

ez lennék én, már harmadszor rajzolom újra, és mindig más ls más lett...
Köszönet Nellinek, aki megmutatta, hol lehet önmagad átkonfigurálva southparkosítani.

nyamm

ha rákattintasz, óriási lesz

időutazás

rokkant gyártelep, elhagyott kőbánya, olyan út, ahol nem nő aszfalt, csak sár, homok és némi kavics, kiiktatott ipari vasútsín, randomra felgyúló jelzőlámpák, jön a vonat vagy sem, ha a nyolcvanas években volnánk, természetesen el is robogna, így csak akaratlan időutazást tehetsz a nosztalgiázó bakterrel, aki a vasút melletti egyik tömbházban lakik, szolgálati lakás, amit megvásárolt, 12 éve fizette ki az utolsó részletet, az az övé, még ha nem is ér semmit, hát mit is érne falun egy tömbházlakás, ennél nyomibb nincs is, mint a mezőcsajágaröcsögei blokkban lakni, akinek kertje van és egyszobás háza, legalább tarthat lovat, zöld mezőgazdaság, nem fogyaszt sokat, egy vödör víz és pár villányi széna, és ez már a 19. század, újabb időutazás, ez nem a zúg a traktor szánt az eke, hanem oridzs paraszti létforma

a nemlétező járdán egy férfi támaszkodik a korlátnak, háta mögött PET-palackban gazdag vízforrás, mellén newyork felirat, végigköveti tekintetével az idegen rendszámú autót

a patak túloldalán régi temetőkert, közepén templom, mintha még egyet lépnénk vissza az időben, havonta egy istentisztelet, fogyatkozó hívek

kráterek, por, egy fél bükkerdő, a hegybe évtizedekkel ezelőtt beleharaptak a benzinvérű szörnyek, a fák gyökerei a szakadék szélén lengedeznek a semmiben, az élelmesebbje már kipusztult, vagy teleportálta magát makk formájában, és tényleg, sok kicsi bükkbébi mindenhol, világoszöld levélkék, mintha reménykednének, nem vagyok biológus, de mintha tényleg kezdené visszahódítani az erdő a bánya romjait, a kráter mélyén zöld tó, körülötte nádas, milliónyi béka, a sivatagszerűen puszta homokparton is itt-ott mintha zöldülne

és persze rengeteg szemét, nehogy elfelejtse az ember, hogy már jártak itt előtte nem is olyan rég

Egeres-Aghires 2008. május



L. fotója