Választás előtt

Azért olvasom rokonszenvvel és értem meg mélyen a vívódásait (legalábbis értelmezem a magam számára és lefordítom), mert valami hasonló zajlik bennem, csak nem tudtam, illetve tudom ennyire jól kifejezni. Most csak igyekszem a saját személyes szempontjaimat megfogalmazni, 5 deci bor és egy csomag cigi után.

Kényelmetlenül érzem magam és meghatározhatatlan bűntudat tölt el, ha valaki "a másik pártot", az arra szavazókat szidja, általánosít, a maga igazát helyezi mindenek fölé. Riasztanak a dogmatizmusba hajló megállapítások, riasztanak az olyan elkötelezettek, akiket csak a szűk csoportérdek hajt. Mindkét "táborban" (remélem, az idézőjel fennáll, és csak a választások idejére korlátozódik ez a fajta, Magyarországon már keserűen tapasztalt szembenállás és gyűlölködés) vannak ismerőseim, barátaim, sőt rokonaim. Képtelennek érzem magam elköteleződni bármilyen irányban, és nem érzem azt, hogy ezt - nevezzük döntésképtelenségnek vagy kényszeres függetlenségnek vagy egész egyszerűen konfliktuskerülésnek - bárki is tiszteletben tartaná.

Hermész, a kibékítő, az üzenethozó, a tárgyaló, a diplomata, a ravasz, a mindenkivel-a-hangot-megtaláló akarok lenni, és pont az ellenkezője történik. Persze vannak részletkérdések, amiben hol az egyik, hol a másik "oldal" szövetségesre lel bennem - amikor ártatlanok meghurcolásáról, rágalmazásról, gyűlöletbeszédről, korrupcióról vagy bármilyen természetű igazságtalanságról van szó. De azonnal közellenség leszek az ártatlanok meghurcolói, a rágalmazók és korruptak védelmezői, a gyűlöletet szítók szemében. Nincs közös pont ezentúl. Nincs párbeszéd. Nincsenek érvek. Személyeskedés van.

Annyira patetikus a közös jót emlegetni.

Faszkivan.